A „Messianic Good News” szolgálat azzal a céllal jött létre, hogy tanítson, és nyomtatott anyagokat adjon közre
arról, hogy Jézus a Messiás. Nincs másik örömhír, vagy áldások ígérete azon kívül, amit az Istennel való
megbékélés jelent a Messiásban – zsidónak, és nem-zsidónak egyaránt. „Nincs senki másban megmenekülés,
mert nem is adatott az embereknek más név az ég alatt, amely által megmenekülhetnénk” (Csel. 4:12). Mivel
olyan tanítások is vannak forgalomban, amelyek azt sejtetik, hogy létezik egy másik Evangélium Izrael
számára, ami majd a jövőben teljesedik be, fontosnak éreztük pontosan meghatározni az Evangélium fogalmát,
és megcáfolni a másik, Izrael reménységeként kínált másik Evangéliumról szóló hamis teológiát.
Mi is tehát az Evangélium?
Mivel az Evangélium örömhírt jelent, annak érdekében, hogy tökéletesen felfogjuk ezt az Örömhírt, először is
meg kell értenünk az egész emberiség állapotáról szóló rossz hírt. Miután Ádám és Éva engedetlen volt, Isten
elűzte az emberiséget jelenlétéből, amelyet az Éden-kertje szimbolizált, és alávetetette a halál átkának. Ám az
átok kimondásával egy időben, az Úr átadta nekik az Örömhír ígéretét is: „az asszony magva összezúzza a
megtévesztő fejét” (1Móz. 3:15). Az Édenből való kiűzetés olyan átok terhét helyezte az emberiségre, amely által
megtapasztalják a bűn és a lázadás súlyos következményeit, de az a reménységük, hogy majd keresik az Urat, és
őszinte hűséggel megbékélnek Vele a Messiás által (l. Róma 8:18-22). A Messiásról/Szabadítóról úgy
rendeltetett, hogy csak több ezer évvel később szülessen meg, de akik hittek az Örökkévalóban, megtartattak az
ígéretbe vetett hitük által.
Ilyen hite volt Ábrahámnak, ahogy Jézus is bizonyságot tett erről: „Atyátok, Ábrahám örvendezett annak a
gondolatára, hogy meglátja az Én napomat; meg is látta, és örült” (Jn. 8:56). Az Örökkévaló kihívta
Ábrahámot, újra megismételve a jövőbeli megváltás örömhírét azzal az ígérettel, hogy az ő magvában (a
Messiásban) áldatnak meg a nemzetek. Azért született meg Izrael nemzete, hogy Isten eszközeként
megvalósítsa az Örökkévaló egész emberiségre kiterjedő megváltói céljait.
Mózes Törvényét mérőzsinórként kapta Izrael, hogy ezáltal meglássák, mennyire nem képes az ember
megfelelni az Örökkévaló szentségre vonatkozó tökéletes elvárásainak, s eszközként, ami által a nép közelebb
tudott kerülni a Teremtőhöz az engesztelő áldozatok bemutatása által. A Törvényben szereplő valamennyi
dolog – a Templom, az áldozatok, és a papság – a Messiásra mutat, Aki a Törvény minden aspektusát betölti:
„A Tóra végcélja a Messiás, aki minden hívőnek megigazulást kínál” (Róma 10:4 CJB).
Sajnos, a rabbik nem értették meg a Törvény végcélját azt képzelvén, hogy ezáltal meg lehet igazulni. Ám, ami
végig látható az Írásokból az az, hogy a változásoknak belülről kell megtörténniük, és nem kívülről. Amíg a
Szent Szellem át nem formál bennünket, addig Isten Mózes által adott tökéletes Törvénye vádol minket, hogy
bűnös és lázadó természetűek vagyunk: „Vedd a Tórának ezt a könyvét, és tedd bele ADONÁJ, a te Istened
szövetsége mellé, hogy ott tanúskodjék mindig ellenetek. Mert tudom, hogy milyen lázadók és keménynyakúak
vagytok! (5Móz. 31:26-27 CJB). Tudta Mózes, hogy a nép aposztáziába esik, és szétszóratik a
nemzetek közé. Ezért mondta Jézus azoknak az embereknek, akik azt látszatot keltették, mintha a Törvény által
megigazultak volna, hogy „Ne gondoljátok, hogy majd Én vádollak titeket az Atya előtt. Mózes a ti vádlótok,
akiben reménykedtek” (János 5:45).
Ahogyan a prófécia jó előre tudtul adja, először az északi törzsek jutottak fogságra, végül pedig Júdát
Nabukodonozor ejtette foglyul. A babiloni fogság, az Édenből a bűn és az engedetlenség miatt való kiűzetésre
emlékeztet minket, és bemutatja az engedetlenség, és a büntetés reménytelen körforgását. De az Úr még
egyszer megerősítette a megváltás ígéretét az új szövetség ígéretével, amely nem olyan szövetség lesz, mint
amilyet kötött velük a Sinai-hegyen, mert nem csak elfelejti bűneiket, hanem Törvényét a szívükbe írja (l.
Jeremiás 31:31-34).
Megígérte az Úr, hogy hetvenévnyi fogság után, újra összegyűjti a zsidókat, de nem ez volt önmagában az
Örömhír. Annak ellenére, hogy ilyen mértékben megtapasztalták Isten ítéletének nyilvánvaló jeleit, amellyel az
aposztatákat sújtotta, hamarosan újra visszacsúsztak ugyanazokba a bűnökbe, s folyamatosan meg kellett őket
dorgálni a próféták által. Bár a Templom, és Jeruzsálem városának újjáépítéséért égő szívvel tértek haza, a föld
helyreállításáról szőtt álom azonban sosem vált valóra, ahogyan azt néhány idealista remélte. Azok, akik
visszatértek, hatalmas nehézségeket, és frusztrációt tapasztaltak meg, s hamar csüggedté és bátortalanná
váltak.
Sok ember azt képzeli, hogy tökéletes feltételek esetén, mindenki teljes harmóniában él az embertársaival és a
Teremtőjével. Néhányan úgy gondolkodnak, hogy nekünk kell erőfeszítéseket tennünk ezen idillikus feltételek
földi megteremtéséért. De probléma maradt a bűnös természet – a tejjel és mézzel folyó földre való visszatérés
nem az Örömhír azoknak, akik továbbra is a bűn szellemi kötelékei között élnek, mert szükségszerűen a
szövetséghez való hűtlenség átkát vonják magukra újra és újra. Amíg a bűn nincs megfelelően kezelve, addig
kizárt az Istennel, vagy az egymással való közösség helyreállítása is. Akik visszatértek, tudták, hogy a
száműzetésnek valójában nem volt még vége. A megváltás ígérete a jövő reménysége maradt – a fogság után
szolgáló próféták tovább bátorították őket a Messiás eljövetelének biztos reménységével. Ez a valódi helyreállítás,
amelyet az Örökkévaló szán a népének.
Ezt megerősítették a próféták is: Dániel kijelentést kapott, hogy a megváltás nem lesz teljes a Messiás
eljöveteléig, amíg el nem telik 483 év a Círus király által kiadott, a száműzöttek hazatérését engedélyező
rendelettől számítva. Másképpen szólva, a száműzetésnek akkor lesz valóságosan vége, ha eljön a Messiás, a
Megváltó, hogy megkösse az új szövetséget, amelynek során felírja Törvényét a szívükre. Ehhez hasonlóan,
Ezékiel próféciája (37. fejezet) is megerősítette, hogy a visszatért száműzöttek olyanok lesznek, mint a teljesen
reményüket veszített száraz csontok. Azt mondta az Úr, hogy akkor majd inakat és húst helyez rájuk, de addig
mégsem lesz bennük élet, amíg Ő beléjük nem leheli. Vagyis, Szellemét helyezi belsejükbe, és életre kelti őket.
Jézus azt mondta, „A test nem használ semmit, a Szellem ad életet” (Jn. 6:63).
Így szól az Örökkévaló Mózes által adott ígérete – „még ha az ég alatt levő legtávolabbi földre űzetsz is el,
onnan is összegyűjt, és visszahoz téged az Úr, a te Istened…,” csak az ígéret egyik fele, amelyet sok olyan
ember idéz, akik ezt hirdetik a zsidóknak Evangélium gyanánt. Az volt a Messiás eljövetelének a célja, hogy a
Mózesnek adott ígéret második, a helyreállításra vonatkozó felét is betöltse: Körülmetéli szíveteket és
utódaitok szívét is az Úr, a ti Istenetek, hogy szeressétek Őt teljes szívetekből, teljes lelketekből, és életetekkel”
(5Móz. 30:6). Az Örömhír nem a föld helyreállításáról szóló ígéret volt, hanem a Szabadító eljövetelét hirdette,
aki megmenti őket a bűn hatalmából, és megtöri fölöttük a halál átkát. Ennek beteljesítéseként töltötte be a
végső engesztelő áldozat szerepét (amelyet valamennyi ószövetségi áldozat jelképezett), kielégítve ezzel
Istennek az általunk elkövetett bűnök igazságos büntetésre vonatkozó elvárásait, ezáltal megbékéltetve
bennünket az Örökkévalóval. Isten bizonyságot tett arról, hogy Jézus kereszthalálával és feltámadásával
betöltötte a helyreállításra vonatkozó ígéretét.
Péter tanúságot tett, hogy a Teremtő betöltötte az Ősatyáknak tett ígérteket Jézus halálból való feltámasztása
által: „Elmondjuk nektek az Örömhírt: Amit az Örökkévaló megígért atyáinknak, azt teljesítette be
számunkra, az ő gyermekeiknek, Jézus feltámasztása által” (Csel. 13:32-33). Jézus pontosan a Dánielnek
kijelentett időben kötötte meg az új szövetséget. Jézus váltotta be a Mózesnek adott, a helyreállításra vonatkozó
ígéretet, amikor körülmetéli a szívünket a Szent Szellem ereje által, Akit a hívőknek ad, hogy teljes szívükből,
lelkükből, és életükkel szeressék Őt. Később, szó szerint is rájuk lehelt, és ezt mondta, „Vegyétek a Szent
Szellemet” (Jn. 20:22).
„Ti is körül vagytok metélve Benne azáltal, hogy megszabadultatok a bűnös természetetektől, nem
emberkézzel, hanem a Messiás által elvégzett körülmetéléssel vele együtt eltemettetvén a vízben való
alámerítkezésben, és vele együtt fel is támadván az Istennek a Messiást a halálból feltámasztó erejébe vetett
hitetek által” (Col. 2:11-12).
Azt mondta Jézus: „Az igazságot mondom nektek, aki hallja az Én Beszédemet, és hisz Abban, Aki elküldött
Engem, annak örök élete van, és nem kerül ítélet alá.; az átment a halálból az életbe. Az igazságot mondom
nektek, eljön az az idő, és már el is jött, amikor a halottak meghallják az Emberfia hangját, és aki hallja, élni
fog” (Jn. 5:24-25).
Ezt mondta (Mártának) Jézus, „Én Vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz Bennem, még ha meghal is, élni
fog, és aki él, és hisz Bennem, soha nem hal meg” (Jn. 11:25).
Akik azt sejtetik, hogy az Örökkévaló megint, újra összegyűjti a száműzötteket, hogy a Szent Szellem kitöltetése
által körülmetélje a szívüket, így betöltve az örök életre szóló megváltás kegyelmi ígéretét, azok semmissé teszik
mindazt, amit Isten már egyszer megtett. Ezt már kétezer évvel ezelőtt megcselekedte Jeruzsálemben, a Szent
Szellem pünkösd napján való kiárasztásával: „Amikor eljött a sávu’ot (pünkösd) napja, mindannyian együtt
voltak egy helyen. Hirtelen, egy süvöltő szélhez hasonló hang érkezett a Mennyből, ami betöltötte az egész
házat, ahol ültek. Lángnyelveknek látták őket, amelyek szétváltak, és mindegyikükön megnyugodtak.
Valamennyien megteltek Szent Szellemmel, és elkezdtek más nyelveken szólni, ahogyan a Szellem képessé
tette őket erre. Most, kegyes zsidó férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben minden nemzetből, az ég alatt” (Csel.
2:1-5).
Az Úr összegyűjtötte a minden nemzet közé szétszórt zsidókat, hogy betöltse ígéretét. Abban az időben, az Úr
azt parancsolta tanítványainak, hogy várjanak Jeruzsálemben, amíg megkapják a megígért Szent Szellemet.
Mivel az Evangélium Jeruzsálemből (vö. Ézs. 2:3) indult útjára (zsidónak először, és nem utoljára) a föld végső
határáig és ez, idő és térbeli korlátoktól függetlenül együtt járt a Szent Szellem ígéretével. Ez egy folyamatos, a
fent leírt történelmi eseményen alapuló valóság, amely nem egy jövőbeli újra összegyűjtés függvénye.
Jézus nem csak arra rendeltetett, hogy Izrael Szabadítója legyen, hanem mindenkié, aki hisz Benne. Ő Izrael
Messiása, és áldást jelent valamennyi, Ábrahámnak odaígért nemzet számára is, hogy: mindenkit, aki hitt az Ő
nevében, feljogosított arra, hogy Isten gyermekévé váljon… hogy mindenkinek örök élete legyen, aki hisz.
Ez az Evangélium – amelyben Jézus Krisztus által betöltetett az Ábrahámnak adott ígéret. Az Ő engesztelő
áldozatában hit által bűnbocsánatot nyertünk, és megbékéltünk az Örökkévalóval, s az örök élet pecsétjeként
vettük a Szent Szellemet. Ezt az Örömhírt ássák alá bizonyos, magukat az Evangélium szolgáinak tettető
emberek, akik a Messiás eljövetele által elérhető másfajta reménységet kínálnak Izraelnek. A Szent Szellem
által vezérelve írta Júdás (apostol):
„Kedves barátaim! Noha, nagyon buzgólkodtam, hogy arról az üdvösségről írjak nektek, amelyben
osztozunk, úgy éreztem, írnom kell nektek, és buzdítani benneteket, hogy küzdjetek azért a hitért, amely
egyszer már a szentekre bízatott. Mert bizonyos emberek, akiknek már régóta készen van ítéletük, titokban
befurakodtak közétek. Ezek istentelenek, akik erkölcstelenségre cserélik a mi Istenünk kegyelmét, és
megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Fejedelmünket és Urunkat (Júdás 3. és 4. versek).
Izrael védelmében?
John Hagee, aki egy 19000 aktív tagságot számláló texas-i gyülekezet pásztora, és akinek 99 millió otthonba
eljutó rádiós és televíziós szolgálata is van, írt egy könyvet, amely, saját bevallása szerint, legmélyebb
alapjaiban támadja meg a keresztény hitet! Hagee a következőket állítja az új könyvét bemutató videóban:
Az „Izrael védelmében” című könyv megrázza majd a keresztény teológiát. Az írás bibliailag igazolja, hogy a
zsidó nép egésze nem utasította el Jézust, mint Messiást. Azt is bebizonyítja, hogy nem Messiásként jött el a
földre Jézus. Igazolja továbbá azt is, hogy létezett egy Kálvária-összeesküvés Róma, a főpap és Heródes között,
hogy életveszélyes lázadóként megöljék Jézust. Mivel Jézus mind szóban, mint tettben visszautasította, hogy Ő
a Messiás, hogyan is lehetne olyan dolog visszautasításáért hibáztatni a zsidókat, amit soha fel sem kínáltak
nekik? Olvasd el az ‘Izrael védelmében’ című sokkolóan őszinte írást!”
Hagee megpróbál olyan érzetet kelteni, mintha Jézus nem lett volna Izrael Messiása, mert nem váltotta be
(hamis) messiási elvárásaikat, de azt nem tagadja, hogy Jézus a nemzetek Megváltójaként viszont eljött. Az első
részben azt próbáltuk meg bemutatni az Evangélium mibenlétének tisztázása által, hogy a Messiás
eljövetelének ígérete a zsidó prófétákon keresztül, a zsidó népnek adatott. Ugyanezek a próféták azt is
kijelentették, hogy a Messiás a nemzetek világossága is lesz. Ha Jézus nem a zsidók Messiása, akkor a
nemzetek világossága sem lehet. Ezek a szerepek elválaszthatatlanok egymástól, mivel (Jézus) célja az volt,
hogy a két nemzetségből – zsidóból és nem-zsidóból – egy új embert teremtsen, és ezt a kereszt által teljesítse
be (l. Ef. 2:15).
„És most azt mondja az Úr – aki azért formált anyám méhétől fogva szolgájának, hogy visszahozzam
Jákóbot Hozzá, és Hozzá gyűjtsem Izraelt, mert becsületem van az Úr előtt, és Istenem az erőm – mondja:
‘Túlságosan kevés az neked, hogy szolgám légy Jákób törzseinek helyreállításában, és Izrael azon részének
visszahozatalában, akit megőriztem. Nemzetek világosságává is teszlek, hogy elvidd szabadításomat a föld
végéig’” (Ézs. 49:5-6).
Hagee tesz néhány teljesen eretnek kijelentést ebben a könyvben. Az „eretnek” szavunk egy görög kifejezés
átírásából származik, amely azt jelenti, hogy „szekta.” A szógyök értelme „(ki)választani”. Az eretnekség abban
nyilvánul meg, hogy túlhangsúlyozza a Biblia kijelentésének egy bizonyos vetületét anélkül, hogy utalna az
egészre, ezzel eltorzítva az igazságot.
Képzeljünk el egy olyan személyt, aki Hagee kicsavart észjárását felhasználva, a Márk 15:24 szavainak – ahol
azt mondja Jézus, hogy „Csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldettem” – idézésével akar annak
értelmével teljesen ellentétes tartalmú, nagy eretnekséget mondani. Ez a kijelentés, egyéb igei utalás híján azt
sejtetné, hogy Jézus csak Izrael Messiása, de nem a világ Megváltója. De Jézus azt is mondta, hogy „Én Vagyok
a jó pásztor; Én ismerem a juhaimat, és a juhaim is ismernek Engem – ahogy az Atya ismer engem, Én is
úgy ismerem az Atyát – és Én leteszem az életemet a juhokért. Vannak más, nem ebből az akolból való
juhaim is. Őket is vezetnem kell. Ők is hallgatnak majd a hangomra, és lesz egy nyáj, és egy pásztor” (Jn.
10:14-16).
1) Kijelentette Jézus, hogy Ő a Messiás?
Hagee azt állítja, „Jézus mind szóban, mint tettben visszautasította, hogy Ő a Messiás,…”
Mivel az evangéliumi beszámolók zsúfolásig vannak Jézus messiási mivoltát bizonyító szóbeli és
cselekedetekben megnyilvánuló kijelentésekkel, ezért csak egy párat idézünk a legnyilvánvalóbbak közül. Egy
bátor messiási kijelentéssel kezdte a szolgálatát Jézus:
„Elment Jézus Názáretbe, ahol felnőtt, és szokása szerint bement a zsinagógába. Felállt, hogy olvasson. Az
Ézsaiás próféta könyvét tartalmazó tekercset adták oda neki. Széttekervén azt, megtalálta azt a helyet, ahol
ez állt: ‘Az Úrnak Szelleme van Rajtam, mivel felkent Engem (a „messiás” jelentése „felkent”), hogy örömhírt
hirdessek a szegénynek. Elküldött, hogy szabadságot hirdessek a bebörtönzötteknek, és helyreállítsam a
vakok látását, szabadon engedjem a nyomorgattatottat, s hirdessem az Úr irgalmának esztendejét.’ Majd
összecsavarta a tekercset, és visszaadta a szolgának, és leült. Mindenkinek a szeme rajta függött a
zsinagógában, és elkezdett beszélni nekik, ‘Ma teljesedett be ez az Írás a fületek hallatára’” (Lk. 4:16-21).
Következzen most Jézus saját bizonysága, amelynek során mind beszédben, mind cselekedetek formájában
tudtul adta, hogy Ő a Messiás: „Eljött a templomszentelés (hanukka) ünnepe, és Jézus ott volt a Templomban,
a Salamon Csarnokában sétált. Odagyűltek köré a zsidók, ezt mondván, ‘Meddig tartasz bennünket még
bizonytalanságban? Ha Te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!’ Jézus így felelt, ‘Már megmondtam
nektek, de nem hittétek el’” (Jn. 10:22-25).
Azt is mondta Jézus, hogy „Ti alulról valók vagytok; Én felülről való vagyok. Ti ebből a világból vagytok; Én
nem ebből a világból vagyok. Megmondtam nektek, meghaltok bűneitekben; ha nem hiszitek, hogy az
Vagyok, akinek mondom Magam, bizonyosan meghaltok bűneitekben.
‘Ki vagy te?’ kérdezték.
‘Csak aminek mindig is mondtam magamat’, válaszolta Jézus. ‘Sok mindent kellene ítélnem felőletek. De
megbízható Az, Aki elküldött engem, és azt mondom el a világnak, amit Tőle hallottam.’ Ők nem értették,
hogy az Atyáról beszél nekik. Ezért Jézus azt mondta, ‘Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok,
hogy az Vagyok, akinek mondom Magam, és semmit sem teszek magamtól, csak azt mondom, amire az Atya
megtanított. Velem van Az, Aki elküldött Engem; nem hagy egyedül, mert mindig azt teszem, ami
gyönyörködteti.’ Miközben beszélt, sokan hittek Benne (Jn. 8:23-30).
A zsidó vezetők teljesen tudatában voltak Jézus messiási kijelentéseinek. Amikor a főpap az élő Istenre való
eskü alatt kötelezte Jézust, hogy mondja meg nekik, Ő-e a Messiás, az Isten Fia így válaszolt, ‘Igen, úgy van,
ahogy mondod.” (Mt. 26:62-64).
2) Az apostolok bebizonyították, hogy Jézus a Messiás.
Hagee azt állítja, ő „bebizonyítja, hogy Jézus nem Messiásként jött el a földre.”
Hagee azt akarja cáfolni, amiért az apostolok szenvedtek, és az életükkel fizettek:
„Az apostolok örvendezve hagyták el a Szanhedrint, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot
szenvedjenek el az Ő Nevéért. Nap, mint nap a Templomban, és házról házra járva szüntelenül tanították, és
hirdették az Örömhírt, hogy Jézus a Messiás.” (Csel. 5:41-42).
Az apostolok minden erőfeszítést megtettek, hogy Jézus messiási mivoltát bizonyítsák a zsidóknak: …” Pál
egyre hatalmasabb lett, és zavarba ejtette a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítván, hogy Jézus a Messiás”
(Csel. 9:22).
Egyáltalán semmi sem található az apostolok prédikációjában, amely alátámasztaná Hagee azon állítását,
miszerint Jézus „visszautasította, hogy a Messiásuk legyen, helyette a világ Megváltója szerepet választotta.”
Ellenkezőleg, Pál pontosan azt a célt bizonyította az Írásokból (azaz abból, amit ma a keresztények
Ószövetségnek hívnak), hogy Jézus Messiásként jött el a földre, Akinek szenvednie kellett, és föl kellett
támadnia a halálból: „Pál, szokása szerint bement a zsinagógába, és három sábáton át is meggyőzte őket az
Írásokból, elmagyarázván nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halából. ‘Ez
a Jézus az, akit én Messiásként hirdetek nektek” (Csel. 17:2-3).
A Jézusra alkalmazott újszövetségi címek felfedik a korai Gyülekezet gondolkodását Jézusról az ószövetségi
próféciák fényében. Ő az Ézsaiás 53 (szenvedő) szolgája, a Mózes által megígért próféta, amelyről az ötödik
könyvben olvashatunk, a Szent és Igaz, az Élet Hercege. Ő az építők által megvetett kő, Akiből lett a Sarokkő, az
„Ábrahám magva”, akiben megáldatnak a nemzetek, és a második Zsoltár felkent Királya. Ő az Emberfia, az
Isten Fia, a Megváltó. És mindenek fölött Úr és Messiás! Erre a meggyőződésre épült fel a Gyülekezet.
Jézus a világ Megváltója, mert Ő a Messiás – teljesen ellentmondásos az a gondolat, hogy lehetne a világ
Megváltója, miközben nem Izrael Messiása!
„És voltak a közeli mezőkön pásztorok, akik őrizték a nyájukat éjszaka. Megjelent nekik az Úr angyala, és az
Úr dicsősége körberagyogta őket, és megrémültek. De az angyal így szólt hozzájuk, ‘Ne féljetek. Az egész nép
számára nagy boldogságot jelentő örömhírt hozok nektek. Ma, Megváltó született nektek a Dávid városában;
Ő a Messiás, az Úr’” (Lk. 2:8-11).
3) Megerősítette Isten jelekkel, hogy Jézus a Messiás?
Hagee írja, „Ha Isten azt akarta, hogy Jézus Izrael Messiása legyen, miért nem hatalmazta fel természetfeletti
jelek használatára Messiási mivoltának igazolására, ahogy Mózes is tette?”
De valójában, Jézus bemutatott természetfölötti jeleket, mint például a halottak feltámasztása, hogy az
emberek elhiggyék, Ő a Messiás. Jézus ezt mondta, „Higgyetek Nekem, amikor azt mondom, hogy Én az
Atyában Vagyok, és az Atya Bennem van; de legalább higgyetek maguknak a csodáknak” (Jn. 14:11).
A Jézus által bemutatott csodák nagyon erőteljes bizonyítékául szolgáltak messiási küldetésének: A víz borrá
változtatásának első csodája, az értelmes bibliatanulmányozó ember eszébe juttatja az új bor bőségére
vonatkozó messiási várakozásokat (Ámosz 9:13; Joel 3:18). Amikor Bemerítő János elküldte tanítványait
Jézushoz, hogy megkérdezzék, Ő-e az eljövendő, vagy valaki mást várjanak, az Úr az általa bemutatott jelekre
utalva ezt mondta: „Menjetek vissza, és mondjátok el Jánosnak, amit láttok, és hallotok: A vak visszakapja
látását, a sánta jár, a leprások meggyógyultak, a halottak feltámadnak, és az Örömhír hirdettetik a
szegénynek. Áldott az az ember, aki nem sértődik meg miattam” (Mt. 11:3).
Ezeket a jeleket az elkövetkező nemzedékek javára jegyezték föl, pontosan abból az okból, hogy ők is higgyenek
Jézusban, mint Messiásban: „ Sok egyéb más csodát is cselekedett Jézus a tanítványai előtt, amelyek
nincsenek leírva ebben a könyvben. De ezek azért írattak meg, hogy elhiggyétek, hogy Jézus a Messiás, az
Isten Fia, és e hit által örök életetek legyen az Ő Nevében” (Jn. 20:30-31).
Hagee arra a következtetésre jut, amikor Jézus többször is elmondja tanítványainak, ne szóljanak senkinek az
Általa bemutatott természetfölötti jelekről, hogy „nem a zsidók utasították el Jézust, mint Messiást, hanem
Jézus nem akart a zsidók Messiása lenni.” Ám az Írás másképp magyarázza. Az apostolok azt a parancsot
kapták, hogy addig nem beszélhetnek arról, amit láttak, amíg az Emberfia föl nem támadt a halálból. Jézus
tudta, hogy a küldetéséhez hozzátartozik a szenvedés, és a keresztre feszítés, mielőtt feltámadna. Emiatt
mondta a tanítványainak, hogy senkinek ne említsék, csak a feltámadása után. Azután azt parancsolta nekik az
Úr, hogy beszéljenek az egész világnak arról, aminek tanúi voltak.
Hagee azt mondja, Jézus megtagadta, hogy jelet mutasson be Heródes előtt …” mert nem ez volt az Atya
akarata, vagy az Övé, hogy Messiás legyen.” Inkább azt utasította el, hogy cirkuszi majom módjára produkálja
magát a gonosz Heródes király előtt.
A leghatalmasabb jel, amellyel az Örökkévaló bizonyságot tett arról, hogy Jézus a Messiás, a „Jónás próféta
jele.” Hagee szándékosan eljelentékteleníti a Jónás próféta jelét, hogy ezzel azt képzetet keltse, mintha az
Evangélium a pogányoknak szólna, s nem Izraelnek, amint Jónás is Ninivébe küldetett. Azonban, Maga Jézus
hangsúlyozza ki a Jónás jelét a feltámadással kapcsolatban:
Jézus így válaszolt, „Ez a gonosz, és házasságtörő nemzedék csodálatos jelet kíván! De nem adatik neki, csak
a Jónás próféta jele. Mert, ahogy Jónás három napot és három éjjelt töltött a nagy hal gyomrában, úgy az
Emberfia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában. Felállnak a niniveiek, hogy elítéljék és
kárhoztassák ezt a nemzedéket; mert ők megtértek Jónás prédikálására, és most nagyobb van itt Jónásnál
(Máté 12:39-41).
Így tett bizonyságot Isten Izraelnek, hogy valóban Jézus a Messiás. Azt is mondta Jézus, hogy a niniveiek
kárhoztatják majd ezt az Őt elutasító nemzedéket. Miért kárhoztatnák őket, ha Hagee állítása szerint, Jézus
elutasította, hogy Izrael Messiása legyen? Jónás története bemutatja, – Izraelt példázva – mennyire
vonakodott ettől a ninivei utazástól a próféta, amelyet azért kellett megtennie, hogy az ott élő emberek
megtérjenek, s megmeneküljenek az Örökkévaló ítéletétől. Furcsaság a dologban az, hogy Hagee is vonakodik
hirdetni a Jézusról, mint Izrael Messiásáról és Megváltójáról szóló Evangéliumot a zsidóknak. Az
antiszemitizmus legsúlyosabb formája az üdvösség Evangéliumának visszatartása.
Így szólt az Úr Ézsaiás próféta által, „Kiálts hangosan, ne tartsd vissza! Trombitaként emeld fel hangod!
Hirdesd lázadását népemnek, és Jákób házának bűnét” (Ézs. 58:1). Ez fontos előhírnöke a megtérésnek, és a
megbékéléshez, de ehelyett Hagee megpróbálja felmenteni őket az Úr Felkentje elleni lázadás alól (l. Zsol. 2).
„Féljed fiam az Urat és a Királyt, (Jézus a Felkent Király/a zsidók Messiása) és ne társulj lázadókkal, mert az
a kettő (az Úr és a Király ford. megj.) hirtelen küldi rájuk a pusztulást, és ki tudja, milyen csapást hoznak?”
(Péld. 24:21-22).
4) Felelősek a zsidók a Messiás elutasításért?
Hagee kérdezi, „…hogyan is lehetne olyan dolog visszautasításáért hibáztatni a zsidókat, amit soha fel sem
kínáltak nekik?”
Az Evangélium üzenetét tényleg a zsidóknak kínálták föl először! Azt írta Pál apostol, hogy „nem szégyellem az
Evangéliumot, mert Isten ereje az minden hívő szabadulásához; zsidónak először, aztán a nem-zsidónak”
(Róm. 1:16).
„ A következő sábáton az egész város összegyűlt, hogy hallja az Úr Beszédét. Amikor a (hitetlen) zsidók
meglátták a tömeget, elteltek féltékenységgel, és durván ellene mondtak Pál beszédének. Akkor Pál és
Barnabás bátran ezt válaszolták nekik: ‘Először nektek kellett hirdetnünk Isten Beszédét. Mivel ti azonban
elutasítottátok, és nem tartottátok méltónak magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Mert
ezt parancsolta nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy elvidd szabadításomat a föld széléig””
(Csel. 13:44-47).
Így írt Pál: „De nem minden izraelita fogadta el az Örömhírt. Mert ezt mondja Ézsaiás, ‘Uram, ki hitt a mi
üzenetünknek?’…De megkérdezem: Talán nem hallották (az Evangélium üzenetét)? Természetesen,
hallották…” (Róm. 10:16; 18).
A rabbinikus judaizmus Jézus messiási mivoltának tagadását prédikálja, s ez a tény bemutatja, hogy a
hitetlenségük nem az Evangélium hirdetésének hiányából fakad. János apostol azt tanítja, hogy maga a
szellemi vakság Isten ítéletét jelenti, amellyel az önigazultságot és a büszkeséget sújtja, ami a bűnös, hitetlen
szívben nyilvánul meg (vö. Jn. 12:35-43)
A Biblia arról is bizonyságot tesz továbbá, hogy nem csak az Evangéliumot hirdették a zsidónak először, de az
igazság elutasításából eredő következmény is a zsidók között nyilvánult meg először: Bosszú, és harag,
fájdalom és szomorúság lesz mindazok osztályrésze, akik elutasítják az igazságot, zsidónak először (l. Róm.
2:8-9).
Amikor azt kérdezi Hagee „…hogyan lehetne hibáztatni a zsidókat …?”, nem fogja föl, hogy Jeruzsálem i. sz. 70-
ben történt elpusztítása és a zsidók ezt követő szétszóratása a nemzetek közé, egyenes következménye volt saját
Messiásuk elutasításának?
Amint Jézus közeledett Jeruzsálemhez, megpillantván a várost, sírt fölötte, és így szólt: „Bárcsak előre
ismerted volna ezt a napot, amely békességet hoz neked – de most rejtve marad szemed elől. Olyan napok
jönnek rád, amikor falakat építenek ellened, és körülvesznek, s minden oldalról szorongatnak. Porig aláznak
téged, és gyermekeidet falaidon belül. Kő kövön nem marad, mert nem ismerted föl Istened eljövetelének
idejét” (Lk. 19:41-44).
És ezt mondta Jézus: „Mert ekkor telik be büntetése mindannak, ami meg van írva. Milyen rettenetesek
lesznek azok a napok a terhes asszonyoknak és a szoptatós anyáknak! Nagy félelem lesz a földön, és lángoló
bosszú e nép ellen. Kard által hullanak el, és a nemzetek börtöneibe kerülnek rabságba. Pogányok tapossák
Jeruzsálemet, amíg a pogányok ideje be nem telik” (Lk. 21:22-24).
A zsidók akkor élő nemzedéke teljes mértékben felelős a Messiás elutasításáért. Maga Jézus erősítette meg
ebbéli felelősségüket: „Ha nem jöttem volna el, és szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük. Most azonban
nincs mentség bűnükre. Aki Engem gyűlöl, gyűlöli az Én Atyámat is. Ha nem cselekedtem volna közöttük
olyat, amit senki más nem tett, nem lennének bűnösök. De most látták e csodákat, mégis gyűlölnek Engem,
és az Én Atyámat is. De ezzel töltik be azt, ami meg van írva Törvényükben: ‘Gyűlöltek engem ok nélkül’ (Jn.
15:22-25).
Az áll a Törvényben, hogy „Ha valaki nem hallgat az Én nevemben szóló prófétára, Magam vonom őt
felelősségre” (1Móz. 18:19). Péter apostol ezt fejtette ki, amikor azt mondta, hogy aki nem hallgat Rá, (Jézus)
teljesen kivágják Isten népe közül!
„Legyen az egész Izrael teljesen bizonyos efelől: ezt a Jézust tette az Örökkévaló Úrrá és Messiássá, Akit ti
keresztre feszítettetek” (Csel. 2:36). „Izraelita férfiak, …Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene
megdicsőítette szolgáját, Jézust. Ti kiszolgáltattátok, hogy meggyilkolják, és megtagadtátok Őt Pilátus előtt,
amikor az úgy döntött, hogy elengedi. A Szentet és Igazat megtagadtátok, és az kértétek, hogy egy gyilkost
bocsássanak szabadon a kedvetekért. Az élet szerzőjét megöltétek, de az Örökkévaló feltámasztotta Őt a
halálból. Mi tanúi vagyunk ennek… Most, testvéreim tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek így, ahogy a
vezetőitek is. De így töltötte be Isten azt, amit előre megmondott minden prófétája által, mondván, hogy az Ő
Messiása szenvedni fog. Térjetek meg hát, és forduljatok Istenhez, hogy eltöröltessenek a bűneitek, s
eljöhessen az Úrtól való felüdülés ideje, és elküldje a számotokra rendelt Messiást – ezt a Jézust. Neki addig a
Mennyben kell maradnia, amíg el nem jön az idő Isten számára, hogy mindent helyreállítson, ahogy ezt már
régen megígérte szent prófétái szája által. Mert azt mondta Mózes, ‘Hozzám hasonló prófétát támaszt
tulajdon népetekből Istenetek, az Úr; hallgatnotok kell rá mindenben, amit csak mond nektek. Aki nem
hallgat erre a prófétára, teljesen ki kell vágni a népe közül’” (Csel 3:12-23).
Amíg Hagee megpróbálja felmenteni a zsidóság többségét a Messiás elutasításnak bűne alól, addig az i. sz. 70-
ben Jeruzsálemre kitöltött ítélet még a gyermekeket sem kímélte. Az egész nemzet sínylődött a lázadás
következményeitől. Hagee azzal a sugalmazással próbálja megrágalmazni a pogány hátterű hívőket, hogy
elhagyták a várost, és ezzel együtt a benne szenvedő zsidó testvéreiket is. Valójában, a zsidó hívők menekültek
el, és ezt az Úr szavainak való engedelmességből tették. Maga az Úr parancsolta meg számukra a menekülést a
városból, hogy ne osztozzanak annak sorsában, ahogyan Lótot is Szodoma elhagyására utasította mielőtt
elpusztult a város, és a hűséges izraelitáknak is azt parancsolta Mózes által az Örökkévaló, hogy válasszák el
magukat Kórah lázadásától, mielőtt betelne azok ítélete: „ Amikor látjátok Jeruzsálemet seregek által
körülkerítve, tudjátok majd, hogy közel van annak pusztulása. Akkor azok, aki Júdában vannak,
meneküljenek a hegyek közé, a városokban levők menjenek ki onnan, és a vidéken levők, ne menjenek be a
városba. Mert ekkor telik be büntetése mindannak, ami meg van írva“ (Lk. 21:20-22).
Úgy tűnik, hogy Hagee együttérzése kizárólagosan a hitetlen zsidóknak szól, akik a hitetlenségükből következő
engedetlenségük ítéleteként szenvedtek, s ezalatt figyelmen kívül hagyja azt a több ezer zsidó hívőt, akinek
folyamatos üldöztetésben volt része saját rokonaik, a rómaiak, és zsidó társaik bujtogatása miatt. Röviddel a
jeruzsálemi Templom pusztulása előtt, Pál apostol azt írta a thesszalonikaiaknak, akik saját honfitársaik
ellenállásába ütköztek: „Ti ugyanúgy szenvedtek saját honfitársaitoktól, ahogyan azok a gyülekezetek
szenvedtek az Úr Jézust, a prófétákat meggyilkoló és a bennünket is elűző (hitetlen) zsidóktól. Ők ingerlik az
Örökkévalót, és minden ember ellenségei, mert meg akarják akadályozni, hogy szóljunk a pogányokhoz,
azok megmenekülése érdekében. Így, mindig a végsőkig halmozzák bűneiket. De Isten haragja végül eljön
rájuk. (1Thessz. 2:16).
A keresztény cionizmus téves messiási várakozásokra épül
Hagee könyvének jelentős része a hitetlen Izrael felé táplált szentimentális ömlengéseinek kifejeződése. A
holokauszttal szembeni bűntudat szégyentelen kihasználásával próbálja védelmébe venni a zsidók hitetlen
állapotát, és támogatást gyűjteni a keresztény cionizmus számára azzal a felkiáltással, hogy a zsidó állam 1948-
as újraalapítása, része Isten megváltásra vonatkozó céljainak. Hagee „bizonyítási” kísérlete, hogy Jézus nem
Izrael Messiásaként jött el először, hanem a világ Megváltójaként, a Messiás, és Királysága céljainak téves
értelmezéséből származik. Ez ugyanaz a tévedés, amelynek eredményeképpen, a zsidóság jelentős része nem
ismerte fel a Messiás eljövetelét kétezer évvel ezelőtt. Ők egy olyan Messiást vártak, aki elpusztítja
ellenségeiket, és megvédi őket, mint Isten választott népét. De nem ismerték föl a valódi ellenséget – a halált
okozó bűnt.
Hagee szerint, azért figyelmeztette Jézus a tanítványait, hogy senkinek se beszéljenek messiási mivoltáról, mert
„nem akart a zsidók Messiása lenni.”
Jézus a téves messiási várakozások miatt figyelmeztette a tanítványait, hogy még ne beszéljenek az embereknek
arról, hogy Ő a Messiás. Szenvedései és feltámadása után, amelyek bizonyították messiási kijelentéseit, azt
mondta a tanítványainak, mondják el mindenkinek, kezdve Júdeától, majd Szamárián át, és a föld végső
határáig, hogy Ő a Messiás.
A zsidók sokkal lelkesebben nézték volna végig, ha egy győztes Messiás elpusztítja római elnyomóikat, mintha
lehullanak róluk a bűn kötelei, amelyek első számú okai voltak a pogányok általi szenvedéseiknek (l. 5Móz. 29).
Ők olyan Messiásra vágytak, aki majd helyreállítja Dávidnak, és fiának Salamonnak letűnt dicsőségét –
királyságokat, amelyek csak árnyékai, és mintái Isten dicsőséges Királyságának, amely megjelent a Messiásban.
A zsidók azért utasítják el mind a mai napig Jézust, mert nem adták fel a Messiás eljövetelével és céljaival
kapcsolatos hamis várakozásaikat. Sok ember valóban hitt Jézusban, mint megígért Messiásban, de a
legtöbbjük nem értette meg, hogy az Ő Királysága nem e világból való.
„Azután, hogy a nép látta a Jézus által bemutatott csodálatos jelet, elkezdték mondogatni, ‘Bizonyosan Ő a
próféta, aki eljön a világba.’ Jézus tudta, hogy erőszakkal királlyá akarják tenni, ezért egyedül visszavonult
a hegyre” (Jn. 6:14-15).
Hagee értelmezése azt sejteti, hogy a zsidók „Messiásuknak akarták, de Ő egyértelműen visszautasította” (141.
o.). Éppen ellenkezőleg, Jézus, mint a Messiás, eltökélt volt küldetése céljának teljesítésében. Nem akart az ő
szájuk íze szerinti Messiás lenni – Ő Isten Felkentje! Nem töltötte volna be világias terveiket, mert azért jött,
hogy a gonosz, a bűn, és a halál hatalmából szabadítsa meg őket, s nem a politikai elnyomásból. A kereszt
győzelme által történt, hogy engesztelést szerezett Izrael, és a világ bűneiért, ellenségeit nyilvánosan
kigúnyolta, és legyőzte az utolsó ellenséget, a halált is.
„Amikor halottak voltatok bűneitekben, és bűnös természetetek körülmetéletlenségében, az Örökkévaló
megelevenített benneteket a Messiással. Megbocsátotta minden bűnünket, eltörölvén az írott törvényt, az
ellenünk szóló, és ellenünk álló rendelkezéseket; elvette, hozzászögezvén a kereszthez. És lefegyverezte az
erőket, és tekintélyeket, nyilvánosan gúnyt űzve belőlük, diadalmat vévén fölöttük a kereszt által” (Kol. 2:13-
15).
A Hagee által terjesztett diszpenzionalista (két-szövetség teológia ford. megj.) szemlélet, amely aljas módon
beszivárog a Gyülekezetbe (egyház), meggyengíti a Messiás keresztáldozatának eredményét, alapvetően azzal
igazolva a zsidók hitetlenségét, mintha az Örökkévaló Izraellel kapcsolatos terve „várólistán” lenne, amíg a
pogányok megmenekülése be nem fejeződik. Ez a teológia csak egy vargabetűnek látja a Gyülekezetet Isten,
Izraellel való kapcsolatában, és ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy Istennek van egy másik, a Messiás
történelmi eljövetele által be nem töltött célja Izraellel (amely ellentmond az Efeszoszi levél „egy új ember”
tanításának, hogy a két nemzetségből egy lesz a kereszt által). E nézet szerint, két, különálló népe van Istennek
(Izrael és a Gyülekezet), s nem egy nyáj, amiről Jézus beszél a János 10-ben, s a Messiás majd csak a jövőbeli,
második megjelenésekor hozza el az üdvösséget a zsidóknak. Ugyanazt a világias zsidó messiásváró attitűdöt
képviselik, amihez a Jézust, mint Messiást elutasító első századi farizeusok is ragaszkodtak, azt sugallván, hogy
az ő várakozásaik voltak a helyesek, s majd csak a második eljövetelkor tölti be azokat.
Pál azonban kihangsúlyozza, hogy „most van az üdvösség napja” (2Kor. 6:2) a Messiás Jézusba vetett hit által,
és a hit hallásból, és a meggyőződés pedig a Messiás üzenetéből származik. Azt mondja a Zsidókhoz írt levél
szerzője, hogy második megjelenésekor nem az Őt elutasítók bűneit hordozza majd, hanem azoknak hoz
szabadulást, akik már elfogadták a kereszten elvégzett engesztelő áldozatát, s várják az Ő visszatérését, amikor
megítél élőket és holtakat. (vö. Zsid. 9:26-28).
Hogyan áldjuk Izraelt?
Sok keresztény cionistához hasonlóan, Hagee is azt sejteti, hogy a keresztények „Ábrahám magvának”
megáldásával nyernek áldást, amin a természetes leszármazottakat, azaz a zsidókat érti. Ez ismét csak az
Ábrahámnak adott áldás hibás értelmezésén alapszik. Pál egyértelműen azt tanítja, hogy az Ábrahám Magva
egyes számban van, és a Messiás Jézusra utal (Gal. 3:16). Az üdvösség áldását senki sem a hitetlen zsidókkal
fenntartott kapcsolatból nyeri, hanem Jézus, a Messiás hívására adott válaszával. Ő együttesen képviseli
Izraelt, és Isten igaz Izraelét is, amelynek a Király iránti hűség az alapja.
Hagee a Máté 25:40-et idézi, ahol azt mondja Jézus, „Én az igazságot mondom nektek, ha bármit is
megtesztek e legkisebb testvéreimért, Velem tettétek meg” mintha a hitetlen zsidókra utalna, de Jézus azt
tanítja, hogy „a test nem használ semmit” (Jn. 6:63), „hogy aki cselekszi az Én Mennyei Atyám akaratát, az
az én fivérem, nővérem és anyám” (Mt. 12:50), hogy „aki egy pohár vizet ad nektek az Én nevemben, mert ti
a Messiásé vagytok, bizonyosan nem veszíti el jutalmát (Mk. 9:40-41), és hogy azok, akik gyűlölték Őt, és
kitervelték a meggyilkolását, az ördög atyához tartoznak (Jn. 8:44).
Ábrahám áldása a Messiás, és ez az áldás a Messiás követeinek evangelizáló tevékenységén keresztül osztható
meg másokkal… „ha valakiben nincs a Messiás Szelleme, az nem a Messiásé” (Róm. 8:9). Ezt azonban nem
szabad elvinni a másik végletbe, mintha azt sugallná, hogy átkozzuk meg a hitetlen zsidókat. Éppen
ellenkezőleg, meg kell áldanunk őket az Istennel való kiengesztelődés Örömhírével a Messiás Jézus által.
Hagee akaratlanul is követte Júdás útját, „csókkal” árulván el Jézust, azt hirdetve, hogy Őt szolgálja, mialatt
elárulja az Őt elutasító zsidók előtt. A zsidó vezetők felhasználták Júdást a saját tervükhöz, „és amikor felfogta,
hogy ártatlan vért árult el, visszavitte az ezüst pénzt a főpapoknak, és megvallotta bűnét, ezt mondták, ‘Mi
közünk hozzá? Ez a te felelősséged!” (Mt. 27:3-4).
Hagee saját szavaival jelenti ki, hogy a „keresztény teológia megrázása” a szándéka. És valóban támadást
indított a keresztény hit sarokköve, azaz Jézus messiási mivolta ellen. Ez kötődik ahhoz a kijelentéshez, hogy
Jézus a Messiás, Ő alapította meg a Gyülekezetét (egyház). (Furcsa, hogy Hagee közösségét éppen Sarokkő
Gyülekezetnek hívják).
Megkérdezte Jézus, „Kinek mondasz engem? Simon Péter így válaszolt, ‘Te Vagy a Messiás, az élő Isten Fia.’
Jézus ezt válaszolta, ‘Áldott vagy Simon, Jóna fia, mert ezt nem ember jelentette ki neked, hanem az Én
Mennyei Atyám. Én pedig azt mondom neked, hogy te Péter vagy. És Én ezen a kősziklán (vagyis Jézus
Messiási mivoltáról szóló kijelentésen és megvalláson) építem fel a Gyülekezetemet, amit a Pokol sem győzhet
le’” (Mt. 16:15-18).
Míg Hagee azt képzeli, hogy eretnekségei megrázzák majd a keresztény teológiát, addig Maga az Úr mondja,
hogy a Pokol kapui sem diadalmaskodhatnak a Gyülekezeten. Jézus figyelmeztetett: „Az a kő, amelyet az
építők megvetettek, lett a sarokkő. Aki erre a kőre ráesik, darabora hullik, de akire ráesik ez a kő, azt porrá
zúzza” (Lk. 20:18).
Ugyanakkor, miközben az ő eretnekségei nyilvánvalóan látszódnak, néhány figyelmeztetést már kaptunk a
keresztény cionizmussal, pontosabban, annak eredményének– Jézus messiási mivoltának tagadásával –
kapcsolatban. Ez megnyilvánulhat ilyen égbekiáltó módon, ahogyan Hagee, vagy sokkal nehezebben
észrevehetően is, amikor a hívők nem ismerik fel, mi Isten célja Izraellel a kereszt által.
Ezt írta János apostol, „Ki a hazug? Az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás. Ez az antikrisztus – aki tagadja az
Atyát és a Fiút. Aki tagadja az Fiút, abban nincs meg az Atya sem; aki megvallja a Fiút, abban megvan az
Atya is” (1Jn. 2:22-23).
________________________________________
Eredeti cikk helye:http://www.messianicgoodnews.org/in-defence-of-the-gospel-a-response-to-john-hagees-in-defense-of-israel/
A cikk közreadása a szerző, Peter Cohen írásos engedélyével valósulhatott meg!